Mi a levendula?
A levendula (Lavandula) az árvacsalánfélék családjába tartozó növénynemzetség 39 fajjal és több hibrid fajjal. Őshonos Európában; megtalálható az Atlanti-óceánban fekvő Zöld-foki Köztársaság szigetcsoportjaitól és a Kanári-szigetektől DK-Európán keresztül Észak- és Kelet-Afrikában, a Mediterráneumban, DNy-Ázsián keresztül DK-Indiáig. A nemzetség sok tagja kerti dísznövényként ültetett a mérsékelt éghajlaton, felhasználják továbbá fűszerként, és a belőle kivont illóolajat számtalan kozmetikai termékben.
A nemzetség leggyakrabban használt faja a közönséges levendula (Lavandula angustifolia), amit sokszor csak levendulaként említenek. Az 1700-as években került Magyarországra.
A levendula elnevezést a latin lavare (mosni) kifejezésre vezetik vissza.[1] Más magyarázat szerint a latin livere (kékes színű) szóból ered.[2]
Leírás
A nemzetség egyéves vagy néhány évig élő évelő fajokból, félcserje vagy cserje termetű növényekből áll.[3] A levél alakja változatos a nemzetségben: néhány termesztett fajnál egyszerű lándzsás; másoknál szárnyas, néha többszörösen szárnyas és tagolt. A legtöbb faj levelei finom szőrökkel fedettek, amelyek az illóolajat tartalmazzák.[3] A virágok örvökben állnak, a virágzati szár a levelek fölé emelkedik. Néhány fajnál murvalevelek is megfigyelhetők. A virágok színe kék vagy lila, a vadon előforduló fajoknál ritkán feketés lila vagy sárgás. A csésze csöves. A párta is csöves, általában 5 karéjos .[3][4]
Rendszertani története
A L. stoechas, L. pedunculata és L. dentata ismert volt a római időkben.[5]
A középkortól az európai fajokat két külön csoportra osztották a nemzetségen belül, Stoechas (L. stoechas, L. pedunculata, L. dentata) és Lavandula (L. spica és L. latifolia) néven, míg Linné rendszerezte őket. Linné csak öt fajt sorolt a nemzetségbe a Species Plantarum-ban 1753-ban, ezek: L. multifida, L. dentata, L. stoechas, L. spica.
1790-re ismertté vált a L. pinnata és a L. carnosa. (Utóbbi átkerült a Anisochilus nemzetségbe).
1826-ra Frédéric Charles Jean Gingins de la Sarraz 12 fajt sorolt három fajcsoportba, majd 1848-ra 18-ra bővült a fajok száma.[5]
Az első modern osztályozások egyikét Dorothy Chaytor készítette 1937-ben Kew Garden-ben.
28 faj számára 6 fajcsoportot állított fel, de maradtak fajok, amiket nem tudott besorolni egyikbe sem.
Az általa készített fajcsoportok: Stoechas, Spica, Subnudae, Pterostoechas, Chaetostachys és Dentatae.
Az újabban készült Upson és Andrews által alkotott osztályozásban a Lavandula 3 alnemzetségre oszlik:
- Lavandula alnemzetség – főleg fás cserjék ép levelekkel. Ez tartalmazza azokat a fajokat, amelyeket dísznövényként vagy az illóolajukért termesztenek. Megtalálhatók a Mediterráneumban.
- Fabricia alnemzetség – cserjék és lágyszárúak; az Atlanti-óceántól Indiáig megtalálhatók. Néhány dísznövény is tartozik közéjük.
- Sabaudia alnemzetség – két faj tartozik ide, amelyek az Arab-félsziget délkeleti részén és Eritreában honosak. Néha a saját Sabaudia nemzetségükhöz sorolják őket.
Ezen túlmenően számos hibrid és nemesített fajta áll termesztésben.[3]
Fajok
Upson és Andrews (2004) osztályozása alapján
I. alnemzetség Lavandula Upson & S. Andrews subgen. nov.
II. alnemzetség Fabricia (Adams.) Upson & S. Andrews, comb.nov.
III. alnemzetség Sabaudia (Buscal. & Muschl.) Upson & S. Andrews, comb. et stat. nov.
|
Termesztés
Termesztésben leggyakrabban a közönséges levendulával (L. angustifolia) (korábban L. officinalis) találkozhatunk. Számos nemesített fajtája van. Más elterjedt dísznövényként használatos fajok a L. stoechas, L. dentata, és a L. multifida. Mivel a fajtákat világszerte ültetik kertekbe, a természetes elterjedési területükön kívül is megtalálhatók vadon.
A levendula fajok legjobban száraz, jó vízelvezetésű homokos vagy kavicsos talajokon fejlődnek teljes napsütötte fekvésben.[7] Nincs különösebb trágyázási igényük. Magas páratartalmú helyeken a gyökerek hajlamosak a rothadásra gombafertőzés következtében.[8]
A levendula fómás betegsége (Phoma lavendulae) erősen károsíthatja a növényt. Május végétől a fertőzött hajtások lehervadnak, majd elhalnak. Az idősebb, fertőzött szárrészekről a bőrszövet szürke pikkelyekben leválik. Védekezés: a fertőzött részeket meg kell semmisíteni; dugványokat csak az egészséges tövekről szabad szedni.
Néhány esetben a levendula fajok inváziós fajokká válhatnak; például Ausztráliában a Lavandula stoechas gyorsan terjed; szerte az Ausztrál kontinensen előfordul; és 1920 óta Victoria államban káros gyomnövényként tartják számon.[9] Spanyolország egyes részein szintén gyomnövény.[10]
Levendula olaj
A kereskedelmi termesztésben főleg az illóolajáért termesztik, aminek fertőtlenítő,[11][12] gyulladáscsökkentő[13] hatása ismert. Illatanyagként a kozmetikai iparban hasznosítják.
A közönséges levendulából nyert illóolaj édeskés illatú; kenőcsök, krémek, parfümök alkotórésze. A hibrid levendula (Lavandula × intermedia) illóolaja hasonló, de kevésbé édes illatú, annak következtében, hogy magasabb a terpén (azon belül kámfor) tartalma. A hibrid levendulát bizonyos helyeken előnyben részesítik nagyobb virága és könnyebb betakaríthatósága miatt, annak ellenére, hogy illóolaját egyesek kissé gyengébb minőségűnek tartják.[14]
Fűszerként
A provance fűszerkeverék amerikai kiadásának része (az eredeti franciában nincsen).[15] A virágok bőséges nektárt adnak, amiből jó minőségű méz állítható elő. A virágokat lehet kandírozni, néha sütemény dekorációként használják. A csokoládés desszertekhez különösen jól illik.[16] Fekete és zöld teához is szokták keverni ízesítőként. Bár Franciaországban sokféleképpen felhasználják, nem tartozik a hagyományos francia konyha fűszerei közé.
Gyógyászati felhasználás
Az I. világháborúban kórházakban használták az illóolaját.[7] Gyakran használják más növényekkel együtt az aromaterápiában. A levendulavirágokkal töltött pánácska segíti az alvást és az ellazulást.[7] Nyugtató teakeverékekben szintén megtalálható.
Egy 2010-ben publikált tanulmány szerint magas linalool és linalil-acetát tartalmú illóolaj kapszulázott formában jelentősen hatékonynak bizonyult a szorongás és az ahhoz kapcsolódó alvászavarok kezelésében.[17]
Elővigyázatosság
Az illóolaj használata nem ajánlott terhes és szoptató nőknek, mivel a hatásokról hiányosak az ismeretek. Serdülőkor előtti és serdülő fiúknak használata figyelmet igényel, mert a hormonális hatások gynecomastiát (mellnagyobbodást) okozhatnak. Továbbá felléphet bőrirritáció is.[18][19]
Egyéb felhasználás
A virágzati szárak szárított virágkötészetben is felhasználhatók. Ruhák közé téve a molyok távoltartására használják.
(forrás: WIKIPEDIA)